Krími családok érkeztek a lengyelekhez, menekültváros épülhet
Megérkezett Lengyelországba a Krím félszigeti menekültek első csoportja – jelentette kedden a TVN lengyel kereskedelmi televízió.
Megérkezett Lengyelországba a Krím félszigeti menekültek első csoportja – jelentette kedden a TVN lengyel kereskedelmi televízió.
Oroszország kész pénzügyi támogatást nyújtani a Krímnek a jövőben az ukrán áram vásárlásához - közölte kedden az orosz energiaügyi minisztérium képviselője.
A Külügyminisztérium szerint a Krímben veszélyes és rendkívül bizonytalan a helyzet, ezért senkinek nem javasolják, hogy a térségbe utazzanak, aki pedig ott van, azt arra kérik, hogy minél előbb hagyja el a Krím félszigetet.
Az orosz állami duma alelnöke hétfőn küldött levelet a lengyel, román és magyar külügyminisztériumnak, melyben Ukrajna felosztásáról tett javaslatot. Ugyan pártja cáfolta, hogy ilyet írt volna, de a levél így is nagy felháborodást keltett. Varsó szerint egy ilyen ötletet csak egy beteg elme találhatott ki.
A tevékenységét ért bírálatok miatt kész távozni posztjáról az ukrán védelmi miniszter, akinek a lemondását először nem szavazta meg a parlament, de másodszorra mégis.
Legszívesebben fejbe lőné Putyint és az "átkozott oroszokat" Julija Timosenko, aki egy kiszivárgott telefonbeszélgetés alatt ragadtatta el magát.
A Financial Times európai kiadásának kolumnistája szerint egy kelet-ukrajnai orosz offenzíva olyan politikai, gazdasági és katonai következmények veszélyét vetítené előre, amelyek elég súlyosak lennének ahhoz, hogy meginogjon a vezetőség pozíciója a Kremlben.
Olekszandr Muzicskóra régóta vadásztak az oroszok, nemcsak a Janukovics elüldözésében vállalt szerepe miatt, hanem állítólagos csecsen háborús részvétele miatt is. Brutális módszerrel ölték meg múlt éjjel.
Ukrajna azt szeretné, ha az ENSZ Közgyűlése megerősítené az ország területi egységét, és érvénytelennek mondaná ki a krími népszavazást. Az ENSZ Közgyűlésének határozatai nem kötelező érvényűek az országokra nézve, de jól tükrözik a világ véleményét az adott ügyekben. Csütörtökön szavaznak a határozattervezetről.
Miután a krími válság miatt már korábban leállították a szervezését, nem számít meglepetésnek, hogy már biztosan nem rendezik meg a G7 országok és Oroszország közötti, júniusba Szocsiba tervezett G8 csúcstalálkozót.
Hágában találkozott Szergej Lavrov és ukrán kollégája. Először beszéltek azóta, hogy Ukrajnában leváltották Viktor Janukovics korábbi elnököt, és Oroszország bekebelezte Krímet.
Kirúgták azt az orosz egyetemi tanárt, aki Krím megszállását az Anschlusshoz hasonlította egy március elején megjelent cikkben. Zubov professzorról már akkor azt írták, hogy rögtön kirúgta az egyetem, de ezt gyorsan cáfolták. Most viszont már tényleg kirúgták.
A listán szerepel Stephen J. Harper kanadai kormányfő egyik tanácsadója és kabinetfőnöke is. Ottawa a múlt héten fogadott el szankciókat hét orosz és három krími oroszbarát tisztségviselő ellen.
Megszereztük külügyminiszterünk "illedelmes" válaszát Zsirinovszkijnak.
A hrivnya mellett a rubelt is használhatják. Az orosz fizetőeszköz nem hivatalosan már a hét végén is forgalomban volt.
Nyárig befejezik az orosz személyi igazolványok kiadását a Krímben, a Rosztelekom orosz szolgáltatónak rövid időn belül meg kell oldania a távközléssel összefüggő kérdéseket, az orosz kormány 36 milliárd rubelt különít el a krími nyugdíjasok nyugdíjemelésére, 2015 január elsejétől pedig a Krímre kiterjesztik a kötelező egészségügyi biztosítást - ezeket mind az orosz miniszterelnök, Dmitrij Medvegyev jelentette be hétfőn.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Krím félszigetre látogatott hétfőn, elsősorban amiatt, hogy megtekintse a katonai létesítményeket - adták hírül orosz források.
A hírek szerint az orosz állami duma alelnöke egy levélben Ukrajna felosztását javasolta Lengyelországnak, Magyarországnak és Romániának, ám pártja szerint a vezető "csupán történelmi szemszögből ismertette véleményét az ukrán politikai válság okairól".
Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács utasította a védelmi minisztériumot az ukrán csapatok kivonására a Krím félszigetről – jelentette be Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán elnök.
Vlagyimir Zsirinovszkij, orosz Állami Duma alelnöke levelet írt a lengyel, a magyar és a román külügyminiszternek, melyben azt javasolta, az országok osszák fel egymás között Ukrajnát. Szerinte Magyarországnak Kárpátaljára, míg Romániának Csernyivcire kellene igényt tartania.